vagy csak egyszerűen: élek
Már 32 éves voltam, volt négy gyerekem, de még soha életemben nem turistáskodtam, pedig minden vágyam az volt, hogy utazzak. A gimis éveimben azzal ütöttem agyon az unalmas órákat, hogy nézegettem a térképet és elképzeltem minden részletét annak, ahogyan egyik pontból elutazok egy másik távoli helyre. Aztán 17 éves koromban ért egy nagy csalódás, ami…
Még az angol sem talált erre megfelelőbb szót, mint a német wanderlust, amit magyarra talán úgy fordítanék, hogy ‘mehetnék‘ mint főnév. Biztosan sokan vagyunk így, nekem ez nagyon mélyen gyökerezik, talán már a genetikámban benne volt. (Az apámnak visszatérő álma volt, hogy echos szekérrel járja az országot). Amikor úgy 10 éves voltam, anyámék elvittek magukkal…
Sokáig azt hittem, semmi különleges nincs bennem. Ennek egyik oka az lehetett, hogy sose hasonlítgattam magam másokhoz. Borzasztóan introvertált, magamnak való kölyök voltam, aki sokáig semmit nem akart beengedni külvilágból a saját kis világába. Ennek persze megvoltak a jó és rossz oldalai, irányomba többnyire a rosszat kommunikálták. Nem olyan régen kezdtem el figyelni más embereket…
Újra belekezdek, immár sokadszorra. 14 évesen kezdtem naplót írni, és napi több órát töltöttem körmöléssel. Akkor úgy gondoltam, a lányomnak írom, aki talán rokon lélekre talál a sorok között. Így is lett. Később 2007-ben 25 évesen felfedeztem a blogolást, mint afféle mondernkori naplóírást, ahol az ember már nem csak a közeli hozzátartozóinak ír, hanem bárkinek,…