Fiatalabb koromban mindig vártam azt, hogy valaki majd felfedi előttem az élet titkát és nem lesz többé kételyem afelől, hogy miért élünk és milyen irányelvek szerint kell a döntéseimet meghozni. Kerestem hát a bölcs gurut, aki TUDJA ( a frankót ). Olvastam sokat, videókat néztem és a való életben is nyitottan álltam mindenkihez, aki bölcsebbnek tűnt egy vízilónál. Mindenkihez azzal a gyermeki naivitással közeledtem, hogy ő talán már birtokában is van a TUDÁS-nak, ami majd megkönnyíti az életem és a helyes vágányra állítja. Sajnos azonban sorozatos csalódásokban volt részem. Akik a leginkább mesternek tűntek, azok jártak a legtávolabb az IGAZSÁGtól. Lassan így is álltam hozzájuk: aki azt hirdette, hogy TUDJA, arról biztosan tudtam, hogy fogalma sincs, de nem adtam fel, kerestem hát mindenhol már. Perifériára szorult emberekben, vezetőkben, átlagnépességben, a tömegvéleményben… de semmi.
Valamikor 12 évvel ezelőtt derült égből villámcsapásként ért a felismerés: akit én keresek, egyszerűen nem létezik, nem létezhet. Ebbe a gondolatba hónapokig bele voltam betegedve, mert ez volt minden reményem arra, hogy támaszt találjak ebben az zűrzavaros életben, de beláttam, hogy SOHA nem fogok olyan bölcset találni, aki tudja, hogy nekem mi a feladatom, oda hogyan jutok el és egyáltalán, mi a helyes. Ugyanígy nincs egyetemes igazság sem és minden felelősség az életemmel kapcsolatban csakis az enyém. Letaglózott, kétségbeejtett, de beláttam, hogy nincs mit/kit tovább keresni. ( Többek között azért szeretem a Harry Pottert, mert ott ugyanez lejátszódik. Amikor Dumbledore – a bölcs, a legnagyobb mágus, aki tudja a dörgést – az utolsó előtti könyvben meghal, az jelenti Harrynek azt a felismerést, ami belém hasított 12 éve ti., hogy nincs már senki magadon kívül, aki majd bölcs tanácsokkal lát el. )
Ezután nehezen tudtam összeszedni magam, de lassanként kezdtem megszokni a gondolatot, hogy minden felelősség az enyém. Kényelmetlen, annyi szent, mert bizonytalan, és mert az agy sokmindent gondol, ami messze van a tudatostól, ezt mind ki kell mazsolázni, mert ha nem, az is az én felelősségem lesz… De az én felelősségem az egészségem ( nemcsak az életmódom! ), a más emberekre és az élővilágra gyakorolt hatásom. Nem mondhatom azt, hogy a törvények úgyis leszabályozzák, hogy mit szabad, vagy nem szabad, mert megesik, hogy a törvény ellenére cselekedni jó és törvényesen cselekedni rossz… lsd. a történelmet. Azt kutatni pedig, hogy kinek van igaza egy vitában… felesleges időpazarlás… nincs abszolút igazság.
Én olyanféle guru lennék, akihez ha tanácsért fordulnak, akkor azt a tipikus “Nesze semmi fogd meg jól!” tanácsot adhatom csak tiszta lelkiismerettel, és ez lenne a fair mindenféle coachtól, gurutól, bölcstől és gyógyítótól! Bárki, aki azt mondja, hogy tanácsot tud nekem adni bármiben is, azt messzire elkerülöm. Esetleg elmesélheti a saját tapasztalatát a dologgal kapcsolatban és azt beépítem a döntésembe, de tudom, hogy más ember, más világlátással, más jellemmel, más tapasztalatokkal, más nézőponttal lehet, hogy homlokegyenest mást kell tegyen egy probléma megoldásáért, mint én.
Szeretnék egy olyan világban élni, ahol az emberek felelős és átgondolt döntéseket hoznak, ahol nem lehet őket hülyíteni, felültetni, kisemmizni, rabszolgaként tartani, elvenni az éltető táplálékot a tányérjukból és a fedelet a fejük felől. Szeretném látni, ahogy belátják azt, hogy a legegyszerűbb megoldások a legcélravezetőbbek, hiába van százféleképp túlbonyolítva és elködösítve valami, az nem lesz jobb egyik verzióban sem, ( esetleg csak drágább ). A meditációhoz nem kell tanfolyamot végezni, mégis gyökeresen meg tudja változtatni az életünket… HA ÉLÜNK VELE. A böjthöz se kell eszköz, recept, workshop és mégis képes meggyógyítani… HA CSINÁLJUK. A hidegfürdőhöz se kell WimHof-instruktor, a köd nélkül is működik… HA LEMERÜLÜNK. A saját testsúlyos edzéshez sem kell semmilyen eszköz, mégis izmosak leszünk tőle… HA GYAKOROLJUK. Azonban ha ezekhez nem érzünk elég erőt, akkor a hiper-szuper köntösbe bújtatott és fancy névvel illetett © levédett cucc sem fog segíteni, mert ahhoz sem leszünk elég elszántak. Akkor meg minek ürítenénk ki a pénztárcánkat egy önáltatásért?
Persze nem akarom elvenni senkinek a kenyerét, inkább azt szeretném, ha senkinek nem kellene mások átveréséből, hülyítéséből megélni… az én ideális világomban…