Egyelőre a kutatók se nagyon tudják megmagyarázni, hogy miért nyugszik le az ember a természetben, de tény, és tudományosan igazolt, hogy jelentősen csökken a stressz szint a szervezetben, ha az ember a zöldben sétál. Az én személyes tapasztalatom, már évekkel ezelőttről az, hogy eleinte csak szabadban voltam képes meditálni. Fogalmam sincs miért, de ha felültem egy szalmabálára, szinte azonnal ki tudtam üresíteni a fejem. Sokkal nehezebbnek érzem ezt bent a lakásban még akkor is, ha síri csend van és nem robog öt gyerek körbe-körbe. Ami miatt egy kicsit paradoxonnak érzem ezt, az az, hogy a természetben valamiféle őskáosz van, szóval nincs szó arról, hogy kevés rendezett dolog vesz körbe, hanem inkább ennek az ellenkezője. Sosincs síri csend, mindenféle zajokat hallunk, és megszámlálhatatlanul sok dolgon tud megakadni a szemünk, ami leszívhatná az energiánkat, mégsem ez történik.
Meséltem egy korábbi bejegyzésemben, hogy nemrégiben erre járt egy katalán “utazó”, akivel egy egész napot átbeszélgettünk mindenféléről. Az egyik élményünk, aminél teljesen osztottuk egymás tapasztalatát, az az volt, amikor azt érezzük mindketten, hogy hirtelen részeivé válunk annak, ami körülvesz. Ha egyedül vagyok egy hatalmas erdőben, először a parányiságom és a sebezhetőségem felett érzett aggodalom tölt el, majd valahogy ahogy ezt elengedem, hirtelen minden átmenet nélkül egyszer csak azt érzem, hogy én a kicsi semmi ennek a nagy egésznek elválaszthatatlan része vagyok és ezáltal egyszerre hatalmas és erős leszek… vagy legalábbis annak érzem magam. Huh, hát ezt nem egyszerű leírni, talán egyszer próbáljátok ki!
A természet sosem állandó, mindig szolgál újdonsággal, érdekességgel még akkor is, ha minden áldott nap ugyanazt az útvonalat járom körbe. Sose unom meg, pedig több mint egy éve járom. Persze ehhez az is kell, hogy képes legyek a figyelemre, mely ma már a gyorsan pörgő hírfolyamok világában nem mindennapi dolog ezért érdemes külön is kiemelni. Megesik, hogy én is csak megyek, mint valami hajtott marha és nem nézek se jobbra se balra, mert a fejembe vagyok bezárva, de ezen egy kis tudatos erőfeszítést téve lehet változtatni és cserébe csodálatos dolgokban van részem. Például, az idén feltérképeztem, hogy a körutam mely pontján mikor terem ehető finomság. Komolyan mondom, szinte mindig volt valami ínyenc falat, ha rendesen odafigyeltem. Lettek “barátaim”, akiknek bizalma azért nőtt meg irányomba, mert minden áldott nap ugyanabban az időpontban láttak kutyagolni ugyanazon a helyen. Ritka az a Székelyföldön, hogy idegennek köszönjenek, de úgy látszik, lassú víz partot mos. Aztán lett még egy kutya-barátom is, aki ki van csapva a semmi közepére. Eleinte vadul nekem feszült, ugatott, hörgött, mindent megtett, hogy letérítsen az útvonalamról (ami eleinte sikerült is neki ), ma pedig még a farkát is csóválja, ha meglát, pedig se nem etettem, se nem simogattam. Emellett megtanultam megállapítani, hogy melyik domb mögött mi van, anélkül, hogy felmásznék rá. Lehet, hogy ez a férfiaknak könnyen megy, de én mindig csak az utat néztem, jobb kanyar, bal kanyar..stb. és nem láttam a terepet 3D-ben. Amikor elkezdtem viszonyítási pontnak használni egy-egy magasabb hegyet vagy magát a napot, akkor jöttem rá, hogy a jobb kanyar és a bal kanyar megközelítés elég primitív és közel sem jól írja le az útvonalamat. Ma már, ha magaslaton vagyok, akár 20 km távolságból is meg tudom mutatni, hogy kb. hol van a házunk, és mindezt bármelyik irányból, ráadásul ránézésre felismerem az összes hegyet a környéken.
És mindez csak a kezdet. Rengeteg kifürkészni való van még pusztán csak a közvetlen lakókörnyezetemben. A sok-sok érdekes, izgalmas tanulnivaló – bár meg sem közelíti egy FB “információgazdagságát”, mégis – elegendő táptalajt ad az engem mozgató kíváncsiságnak. Milyen útvonalon jár a medve? Hol találnak ennivalót az őzek és szarvasok télen? A forgalom vajon összefügg-e az időjárással vagy inkább az iskolaszünetekkel? A szomszéd réten miért van sokkal több meztelen csiga, mint bárhol máshol? Melyik tehéncsorda melyik pásztorhoz tartozik? Egyáltalán különbséget tudok-e tenni a tehénkupacok között? Hát ez a jövő zenéje lesz.
Aki városban lakik, az se keseredjen el, mert meg vagyok róla győződve, hogy a városban is lehet rengeteg érdekes dolgot megfigyelni. Madarakat, hangokat, embereket, kerteket, felhőket… csak oda kell irányítani a tudatunkat. Olykor én is ilyen céllal megyek lakott településekre. Épp ma is begyalogoltam a 6 km-re lévő városba, mert imádom nézni, ahogy a reggeli napfény hatására a ködből szép lassan kirajzolódnak a völgyben fekvő több száz éves épületek körvonalai. Amíg tart a reggeli utam odafelé, körülbelül addig tart ez a káprázat. Mire beérek az első igazi járdára, a köd felszívódik és a nap veszi át az uralmat… kicsit talán úgy, mint Tóth Árpád Körúti hajnal című versében.
A városban aztán megnézem, kik ülnek a kávézóban ( nem mintha bárkit is ismernék ), mit pakoltak a szemétlerakó mellé ( nem azért, mert kukázni akarok ), kicsit álldogálok a gyaloghídon a folyó felett, és kíváncsian várom, hogy vajon más is megáll-e, majd tovább baktatok a panelek közé: hányan szellőztetnek, ülnek-e kint a közös padon, milyen a közhangulat, öregeket vagy inkább fiatalokat látok? Milyen járművek jellemzőek? ( Így vettem észre nemrégen, hogy helyi járatú elektromos buszokat kezdett üzemeltetni a város. Nem szükséges most már autóba ülni, hurrá! ) És így tovább, sok-sok apróságból összetevődik egy “hírfolyam”, ami nem vesztette el kontextusát, biztosan úgy igaz, ahogy érzékelem, talán csak az esetleges feltételezéseim nem helytállóak a dologgal kapcsolatban.
Végül a könyvtárban kötök ki, ahol mit ad Isten, van egy vékonyka füzet Epikuroszról és az ő Kert-jéről, ahová elvonulhattak azok az ókori görögök, akiknek elege volt a társadalomból és a fennálló rendszerből. Még nem döntöttem el, hogy ez-e a nekem való filozófia, de bevackolom vele magam a következő esős napon és a jövő héten talán erről írok. Szép hetet mindenkinek!