Azt hiszem, a táplálkozásnak (majdnem) minden bugyrát bejártam. Ketogén, paleo, vegetáriánus, vegán és pár nap nyers vegán is benne volt. Na meg persze ide tartozik az is, amikor évente 10 napig egyáltalán nem eszek semmit. Megvizsgálva a tapasztalataimat, a fenntarthatóságot és mindent egybevetve azért nem olyan egyszerű válaszolni arra a kérdésre, hogy “… és akkor melyik a tuti?” Mert szerintem nincs tuti. Tudom, ezt a legtöbb ember csalódottan veszi tudomásul, de ez az igazság. Csak addig gondolja valaki, hogy tudja a tutit, amíg csak egy lehetőséget (max 2-tőt ) ismer. De minél szélesebbre kinyílik a tapasztalás ablaka, annál biztosabb lehet benne az ember, hogy nincs abszolút út.
Nekem vannak irányelveim, amik mentén eldöntöm, hogy mi az, ami belefér és mi az, ami nem. A napraforgó étolaj, búzaliszt, cukor, hagyományos édességek… ezek azok a termékek, amiket szerintem 15 éve nem vásároltam és ha nem leszek annyira demens, nem is fogok. De ezen túl, hogy tejmentes, zsírmentes, húsmentes, gluténmentes, vagy netán helyi termék… hát ez mind az adott szituációban megfontolás kérdése.
Ebbe az útvesztőbe a paleolit táplálkozás vezetett, amit kicsit kisarkítottam és csináltam belőle ketogént, mert hát az mennyivel jobb. Valóban lefogytam 25 kg-t, de egyáltalán nem éreztem jól magam. A zsírevéstől folyton hányingerem volt és ez 8 hónap után sem változott. Ráadásul a véreredményeim sem voltak annyira szemet gyönyörködtetőek, mint amit elvártam volna ilyen szigorú szabályok mellett, úgyhogy szépen lassan átfolytam ‘csak simán’ paleósba. És ez működött is évekig, jól éreztem magam, betartható volt és fenntartható volt… egészen addig, amíg nem állt rá az egész családom – mert ők minden hülyeségemet gyorsan a magukévá tesznek. Így lett a fenntarthatóság fenntarthatatlan. Részben azért, mert így napi másfél kiló húst kellett vegyek, ami hatalmas anyagi teher volt az akkori büdzsének, a másik, sokkal profánabb probléma viszont az volt, hogy Romániába átköltözve azzal szembesültünk, hogy a húsok higiéniai körülményei nem olyanok, mint Magyarországon – finoman szólva, így nagyon sokszor csapta el a hasunkat a nem megfelelő forrásból származó oldalas.
2018 év végén a hithű paleós elkezdte beleásni magát a vegetáriánus irodalomba, de a szénhidrátok démonizálása annyira erősen élt bennem, hogy egyetlen követhető életformának a normál étrend + rendszeres böjtöt találtam. 2018/19 tele tehát a böjttel való ismerkedéssel telt. Időszakos böjt (16 óra böjt majd 8 órás időablak, amikor eszel, aztán ezt egészen addig vittem, míg csak egyszer ettem egy nap), heti egy nap vízböjt, és végül az évi 1-2x 10 nap vízböjt. Itt igazából a fenntarthatósággal volt a bajom. Mármint azzal, hogy ha nem voltam annyira toppon, akkor azért nem ment ez olyan könnyen. Az éves 10 napos böjtöm előtt is hónapokig készülök rá és trenírozom az elmémet, hogy végig tudjam csinálni. A mindennapokban folyton éhesnek lenni képtelenség. Legalábbis nekem. Amikor szar napom van, nem érdekel ugyanis semmilyen irányelv, csak legalább kaját kapjak.
Akkor elgondolkodtunk, hogy próbáljuk meg a húsunkat saját forrásból fedezni. Télen disznót vágtunk, nyáron tyúkokat és nyulat tartottunk. Nyilván ez sem volt napi másfél kiló, de azért szépen tudott illeszkedni az étrendbe. Igen ám, de megint jött egy bökkenő. Elkezdtem dolgozni hivatalosan is és a csibenevelés, nyúlgondozás csak ímmel-ámmal sikerült az örökösöknek. Küszködtem összekaparni a napi betevőjét a nyusziknak miközben fél kezemmel a telefonon értekeztem a kollégákkal. Egy ilyen alkalommal, amikor a kertből be nem takarított káposztákat szedtem össze és adtam oda a jószágokanak, berobbant a fejembe, hogy “basszus, ezek egy evésre megeszik ezt a káposztát, és minden nap megennének egy ilyen káposztát, míg én csak egyszer fogom őket megenni… A káposztával viszont én is minden nap jóllakhatnék.” Hát ez lehet annak a gondolatnak a saját nyelvre lefordított verziója, hogy mennyivel nagyobb az ökológiai lábnyoma a húsevésnek… Ugyanis a mi telkünkön nem tudok annyi káposztát termelni, hogy etessem vele a nyulakat is, de a magunk számára biztosan elég tud lenni… Szóval megintcsak elém lett tolva a vegetarianizmus.
A nyár folyamán ki is próbáltuk. Az a nyár volt talán a legjobb szezon a kertben. Nem volt hiány semmiből, akárhová léptem az ágyások között, dugig volt a levelek alatt ehető terményekkel. Azért, hogy akkor tényleg vegánok legyünk és a kísérlet teljes legyen, kókuszzsírral és olivaolajjal főztünk. Ami érdekes volt, hogy sem a húst, sem a tejterméket nem kívántam egy cseppet sem… egészen az őszi hidegekig. Késő ősszel, amikor a zöldségek széles választéka beszűkült, sötét volt és hideg, újra felébredt bennünk a hús utáni vágy. Mindenki érezte, hogy valami hiányzik. Hogy ez megszokás volt-e vagy tényleg több vagy másféle alapanyagra volt-e szükségünk, azt nem tudom. Ugye mi egyébként sem eszünk glutént, tehát leszűkül télen az élvezhető élelmiszerek skálája… A bolti paradicsom viszont télen olyan, mint a színház helyett okostelefonon megnézni egy filmet…
Télre újra disznót vágtunk, de ez már nagy terheket rótt egy anya nélkül boldogulni próbáló család vállára, nekem ugyanis dolgoznom kellett, nem volt mese. Ezúttal valamiért nem is jött be annyira a húsfeldolgozás, mint máskor… próbálom nem elhinni, hogy ez a szakértő szemem hiányából fakadt, mert lehetett más oka is. Tudniillik ugyanis, hogy nincsen fagyasztónk, de még csak egy hűtőszekrényünk sem, így maga a tárolás előkészítése sok munka és precíz odafigyelés eredménye kell legyen. A korábbi években ez nem okozott problémát, de abban az évben valahogyan ránk járt a rúd.
Ekkor már komolyabban fontolóra vettem a húsmentességet. Még mindig csak fél füllel hallottam meg azokat, akik arról beszéltek, hogy koleszterinszint meg szívbetegség kockázat meg hasonlók, mert szentül hittem, hogy ezeket a gyorsan felszívódó szénhidrátok okozzák, amit pedig egy vegetáriánus nagy valószínűséggel napi szinten fogyaszt. De azért egyre nyitottabb kezdtem lenni. Kiderült, hogy az egyik kollégám teljesértékű növényi alapú táplálkozást folytat, ki is kérdeztem hát amint csak lehetőségem nyílt rá, hogy miket tapasztalt. Itt ugye nem játszik a liszt meg cukor meg puliszka, úgyhogy így már el tudtam képzelni az egészet… elméletben. De basszus, mégis, akkor mi lesz, amit élvezni fogsz abban a nyavalyás kajában? Sajt nélkül az élet mit ér? Na meg a tejszínhabos kapuccsínó a Vekkerben…
Mint ahogy már korábban említettem, ha valami leckét meg kell tanuljak, akkor az élet nem rest elém tenni a tananyagot. Amikor megérkeztünk Görögországba, a ház tulajdonosai büszkén jelezték, hogy a televíziókba be van vezetve a Netflix. Hát ez nekem totál újdonság volt, minthogy 20 éve nincs tv-nk, annak egyéb opcióival sem foglalkoztam. Kíváncsian kattintgattam a távirányítóval, hogy mégis hogyan működik ez és valahogy elkeveredtem egy filmhez – micsoda véletlen! -, ami egypetéjű ikreken nézte meg, milyen hatása van a növényi táplálkozásnak az ember mindenféle mutatóira nézve. Persze, a táplálkozás téma még mindig kiváltja a “ebbe kukkintsunk bele” reakciót, akár könyvről, akár videóról van szó, így hát végignéztem az egészet.
Annyiból nem tetszett a film, hogy teljesen egyértelműen részrehajló volt, de azért meggyőződésem, hogy sok igazságot tartalmazott, aminek esetleg nem voltam tudatában eddig. Volt ott vegán testépítő, vegán konyhát vezető három Michelin csillagos étteremtulajdonos és persze sok borzalom a hústermelésről. Az ikreken egészen furcsa dolgokat is vizsgáltak úgy mint libidó (ami az érrendszer állapotát is jelzi ), zsigeri zsír aránya a diéta előtt és után, erőnlét, állóképesség…stb. Amikor elmeséltem a családnak, a nagylányom – ismerve az anyját – lemondóan legyintett “Én is láttam a filmet, borzasztó, akkor holnaptól brokkolit eszünk?”
Hát ezzel azért nem sietnék annyira… Mert például igaza van a filmnek, magam is tapasztaltam, hogy ha nem eszünk húst, akkor mennyiségben több ételt kíván a szervezetünk. De az is igaz, hogy azt is tapasztaltam, hogy amikor már egy éve nem ettem gyorsan felszívódó szénhidrátot, akkor magas koleszterinszintet mértek és tényleg tapasztaltam magamon nagyon pozitív hatásokat a húsmentesség eredményeképpen. Folyton figyelek, minden apró jelet, minden apró mondatfoszlányt, hogy még több információm legyen a pro-ról és a contra-ról. De a kísérletezést még nem hagytam abban…
Február utolsó hetére tervezem a 10 napos vízböjtömet, ami után szeretnék egy időre újra (teljesértékű) vegán lenni. Kíváncsi vagyok. Ennek érdekében azonban meg kell tenni bizonyos lépéseket, hogy ez simán menjen. Egyik ilyen lépés, hogy újra célul tűztem ki magunknak, hogy fél évig csak a kertből együnk. Már térképeket fabrikálok, konkrét tennivalókat építgetek, hogy ha innen hazamegyünk, akkor bele is vághassak a kert projektbe. És akkor konkrétan megfigyelem, hogy vajon tényleg könnyebbnek érzem magam, vajon tényleg tudok izmot építeni, vajon tényleg lehet capuccino nélkül élni és vajon tényleg javul az állóképességem hegyremenetben, ha nem eszek húst. Tartsatok velem!